Pénzügy áttekintés

 

Mint ahogy a lóidomításban és a magyar népmesékben úgy az Equisystemben is a 3-as számnak nagy jelentősége van. A tartozások kiegyenlítését három helyen tudod megoldani, a pénz befizetéséről is 3 féle nyugtázási lehetőség van. 
Az Equisystemben nyomon tudod követni a tartozásokat és befizetéseket.

Lovas egyenlege

A lovas tartozásai negatív előjellel kerülnek be az egyenleg mezőbe.

Kétségkívül van előnye, ha bérletet vásárol a lovas, de minden esetben nem lehet ez a megoldás. Én jobb szeretem, ha nekem tartoznak és nem én tartozok valakinek. Ez részemről bizalmi kérdés is. Ebben az üzletágban különösen fontos a bizalom és kölcsönös kell, hogy legyen a ló és ember között, a lovas és az oktatója között, a szülő és a lovarda között is. Ezért inkább én hitelezek a lovasoknak, szülőknek, hogy ezzel is kifejezzem, hogy én is bízok bennük, nem csak ők bennem.

Amikor gyerekeket rendszeresen hordok el az iskolából lovagolni, akkor utólag számolunk el hónap végén ill. a következő hó elején. Ennek a logikája, hogy a gyereket nem engedik el az iskolába annyi pénzzel, hogy ki tudja fizetni a lovaglást, bérlettel én sem akarom magam elkötelezni és a szülő sem. Én azért nem, mert ha az iskolás valamilyen okból (betegség, iskolai elfoglaltság) nem tud jönni lovagolni azon a napon, amikor abból az iskolából szállítom a gyerekeket, lehet, hogy a hét más napján pedig nem tudom bevállalni a szállítását. Tehát rajtam is múlik, hogy tudom-e a szolgáltatást nyújtani. A szülő pedig éppen az iskolásokra jellemző betegeskedések és elfoglaltságok miatt nem tudja azt vállalni, hogy a gyerek minden héten ugyan abban az időpontban jöjjön lovagolni, a szállítást pedig azért bízta rám, mert ő nem tudja megoldani. Tehát a bérlet adta lehetőség kihasználása és nyomonkövetése bonyolultabb mint, utólag elszámolni.

Fizetés kiegyenlítése

  1. A fizetés gyors felvitele az „esemény részletei” menüből könnyen elérhető:

 A sor végén a lefelé mutató nyílra rákattintva legördül a fent látható menü. Ha a „fizetés” gombra kattintasz, akkor rögtön jóváírja a program az egyenleg összegét, azaz 8.000 -ot és nem lesz tartozása a Minta Lovasnak. Ebben az esetben kézi nyugtát kell kiállítanod. Ezt a fizetési módot akkor érdemes használni, ha pontosan annyit fizet a lovas, mint amennyi az egyenlege.

Ha beállítottad a számlaintegrációt, akkor a „számla létrehozása” gombra kattintva a program feladja az adatokat a számlázó programnak és elkészíti a számlát.

 

  1. A fizetés bonyolultabb felvitele

Mi van abban az esetben, ha többet (pl. nem tudsz visszaadni) vagy kevesebbet akar kifizetni a lovas, mint ami az egyenlege?

Ebben az esetben a vízszintes menüsorban kattints a „Fizetés” gombra, de előtte jelöld ki a sor elején, hogy kinek a fizetését akarod felvinni. 

 

Pénzügy áttekintés

 

A pénzügyi tranzakciót igénylő események kerülnek listázásra, mint pl. foglalás, pénz visszafizetés, befizetés. Sokféle szempont szerint válogathatod le az adatokat.


Kép 3.

A képen szöveg, képernyőkép, beltéri láthatóAutomatikusan generált leírás

Ezen az ábrán az látszik, hogy az első sorban Minta Pista foglat 15.000 Ft étékben és azt ki is fizette. Ez a két művelet 2023.03.09-én történt. 

A második sorban Minta Lovasnak 1000 Ft-ot visszafizetés történt 2023.03.07-én.

 

Utalások kiegyenlítése 

Ha valaki a számláját átutalással egyenlítette ki, jelenleg manuálisan kell felvinned a kifizetést. Dolgozunk azon, hogy a számlázz.hu és a Billingo bankszinkronját kihasználva automatikusan jóváírásra kerüljön a befizetés, de addig kézi vezérléssel tudod megoldani.

Látod a bankkivonaton, hogy kiegyenlítette valaki a számláját, akkor keresd meg a felhasználók között és a sor végén az ikonra kattintva felugrik a fizetés ablak. 

Kép1. 

A képen szöveg láthatóAutomatikusan generált leírás

Kép.2

A képen diagram láthatóAutomatikusan generált leírás

Befizetés nyugtázása

A befizetések nyugtázásának is 3 módja van. 

  1. Minden befizetéskor eldöntheted, hogy állítasz-e ki számlát vagy sem. 

  2. Ha nem állítasz ki számlát, akkor kézi nyugtát kell kiállítanod. 

  3. Bármelyik módszerrel egyenlíted ki az egyenleget, a befizető e-mailban kap értesítést a befizetett összegről és az aktuális egyenlegről, de az egyenleget a lovas a profiljában is megtekintheti. A befizetésről szóló kimenő üzenet szövegét a "Beállítások" "kimenő üzenetek"  menüpontban tudod átírni. 

Az elkészült számla tartalmát leellenőrizheted a pénzügy számlák menüpont alatt, vagy akár le is töltheted a számlát.

Bérletek

Megrendelések alatt a bérlet értékesítést tudod bonyolítani. Előtte a Beállítások „Bérletek” menüpontban hozzál létre bérletet!

Várjuk visszajelzésed, hogy te milyen értékesítést szeretnél még ebből a menüpontból bonyolítani és azt beállítjuk.

 

Tranzakciók

Ebben a menüben a pénzforgalom kerül naplózásra.